Papp Tibor remek írása a témához kapcsolódóan:
“A cikk ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a Kálvin téren balra szerettem volna fordulni a Kiskörútról a Kecskeméti utca felé. Motorral. A helyszín lényegtelen, az viszont kevésbé, hogy a lámpát egy úgynevezett indukciós hurok vezérelte. Ja, és motorral voltam.
Pechemre akkor percekig nem akart egyetlen kocsi sem balra kanyarodni, ott álltam, és főttem a levemben. Mert ugyebár a motoron remek az ember hűtése, ha megy. De ha áll, már kevésbé. Mit tehet ilyenkor az ember? Picit mozog a hurokban, de úgy tűnik, a motorkerékpár fémtartalma kevés volt ahhoz, hogy ezt jelként értékelje a rendszer. Zaj voltam, nem jel – ez a 160 kilós motor hátránya.”
A hivatali logika nem ismeri a gravitációt. A motorjogosítványok rendszerét úgy változtatták meg, hogy abból a legtöbb plusz bevétel származzon. Csak azzal nem számoltak, hogy így megint sikerült magukra haragítaniuk néhány tízezer embert. Mindegy is. Legalább a kezdők könnyebben ülhetnek sportmotorra.
A hivatali logika nem ismeri a gravitációt. A motorjogosítványok rendszerét úgy változtatták meg, hogy abból a legtöbb plusz bevétel származzon. Csak azzal nem számoltak, hogy így megint sikerült magukra haragítaniuk néhány tízezer embert. Mindegy is. Legalább a kezdők könnyebben ülhetnek sportmotorra.
DSC 0552
“Egy érdekességre szeretném felhívni a figyelmet” – írja az olvasó és pár sorral később már vele rázzuk a fejünket. Mi sem értjük, miért kellett megváltoztatni a motorjogosítványok rendszerét. Főként azt nem, hogy miért a logikustól az abszurd felé mozdulunk. Azon kívül persze, hogy ez itt Magyarország. Nem a levélíró az első, és biztosan nem is az utolsó, aki idén óriásit koppan, amikor néhány év motorozás után valamelyik korlátozottról nagyobb kategóriára váltana, vagyis betartaná a fokozatosság elvét.
Miért? Mert új szelek fújnak, minden működő megoldásnál létezik jobb. Vagyis mostantól akinek van rutinja, akár öt-tíz éve motorozik, azt visszaküldik a kezdők közé, akinek viszont egy évnél fiatalabb a motorjogosítványa, annak csak egy könnyített tanfolyam áll az útjába, hogy a kettőötvenes csettegőt végre Hayabusára cserélhesse.
(A Totalcar cikke.)
A magyar KRESZ lassan negyvenéves lesz, olyan vastag, mint egy telefonkönyv, és aprólékos szabályai segítenek ugyan eldönteni a vitás kérdéseket, de sokszor nem életszerűek. Az ORFK teljesen új szabályokat ígér, amit sok minden indokol. Sok német kisgyerek már magától tisztában van a szabályokkal, a magyar autósok viszont még azt sem tudják, ha valami megváltozott az ezerszer toldozott-foldozott szabálykönyvben.
“Nem egyértelmű a jelenlegi KRESZ. Inkább jogászoknak készült, nem pedig az autósoknak” – mondja Pető Attila az Iskolák a Biztonságok Közlekedésért Egyesület elnöke. Az 1975 óta érvényben lévő, számtalan alkalommal módosított magyar KRESZ bonyolultságát mutatja, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában harminc oldal a tankönyv, Magyarországon viszont háromszáz.
(Az Origó cikke)
Első fokon egy év hat hónap börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy kecskeméti gépjármű vezető oktatót, befolyással üzérkedés bűntette miatt.
Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly februárban hivatali befolyással üzérkedés bűntett elkövetése miatt vettek őrizetbe egy kecskeméti férfit. A férfi 2010 októberében egy autósiskola oktatójaként összesen három alkalommal kért személyenként 15 ezer forintot a járművezetői forgalmi vizsga előtt a tanulóktól arra hivatkozva, hogy a vizsgabiztost befolyásolja. Ketten adtak is neki pénzt, egyikük viszont visszamondta az üzletet.
A Kecskeméti Törvényszék szerdán hirdetett ítéletet az ügyben. – A bíróság az elsőrendű vádlottat 1 év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, de az eltiltás mellett még pénzbüntetést is alkalmazott – tájékoztatta a delmagyar.hu-t dr. Sárközy Szabolcs szóvivő. – 80 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, és egy napi tétel összegét 2500 forintban állapította meg. Ez összesen 200 ezer forint, amit kiegészít még 30 ezer forintnyi vagyonelkobzás. A tanítványok közül egyiküket vesztegetés miatt egy-, a másikat pedig két év próbára bocsátották. Az ügyész az oktató esetében súlyosbításért fellebbezett, az oktató és az egyik tanulóvezető ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Forrás: DÉLMAGYAR
A rendeletből kikerült a következő fejezet:
“…b) vezetéséhez a külön jogszabályban meghatározottól eltérő vezetői engedély kategória előírására, így különösen az L6e vagy L7e járműkategóriába tartozó:
ba) nyitott kivitelű, áttételes kormánymű nélküli, a motorkerékpárok esetében szokásos kezelőszervekkel kialakított kivitel („quad”) esetében a legalább „A1” vagy „B” kategóriára érvényes,
bb) zárt utasterű, több személy szállítására kialakított, kormánykerékkel és a gépkocsikban szokásos kezelőszervekkel felszerelt kivitel („mopedautó”) esetében a „B” kategóriában érvényesített vezetői engedély előírására,…”
Így ez már nem ütközik a 326/2011-es kormányrendelettel.
Ami azt jelenti, hogy mopedautót bármely nemzetközi kategóriában megszerzett vezetői engedéllyel – tehát akár A1-el is – lehet vezetni, valamint quad esetében motorkerékpáros vezetői engedély (50cccm alatt 2013. január 19-ig segédmotoros vezetői jogosultság is elegendő) szükséges!
Egyre gyakrabban tűnnek fel az autósiskolák járművei a közparkolókban, hogy a tanulók élesben sajátíthassák el az előírt követelményeket. Sokan ezt nagyon rosszul tűrik.
Némi lenyomatot ad a honi autóstársadalom idegállapotáról az, ami újabban egyre több városi közparkolóban előfordul. Januártól a tanulóknak élesben kell rutint szerezniük, mégpedig négy követelménynek eleget téve.
Ennek szellemében gyakorlatoznak, érthetően óvatosan és lassan. Ezt pedig, úgy tűnik, képtelen elviselni néhány autós. Megesett, hogy az egyik iskolás tolató járművére ráfeszült a mögötte lévő személygépkocsi.
„(8) A (2) bekezdés szerinti tanfolyami képzésben az iskolavezető és a szakoktató iskolavezetői és szakoktatói tevékenységét abban az esetben végezheti, ha a külön jogszabály szerinti feltételeknek megfelel, és a közlekedési hatóság engedélyezte iskolavezetői, illetve szakoktatói tevékenységét. A vizsgáztatást a Kormány által rendeletben kijelölt, ezen feladatok ellátására alapított, kizárólagos állami tulajdonban álló nonprofit szervezet (a továbbiakban: vizsgaközpont) végzi. A közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezésében a közlekedési hatóság által megbízott képző szerv közreműködhet. A vizsgáztatás során vizsgabiztosként csak olyan személy vehet részt, akinek a közlekedési hatóság engedélyezte a vizsgabiztosi tevékenységét. A vizsgabiztosi tevékenység folytatását a közlekedési hatóság annak engedélyezi, aki büntetlen előéletű, nem áll vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.”
A jogosítványt szerezni akaró tanulók csupán hatvanöt százaléka felel meg az elméleti vizsgán. A forgalomban még ennél is rosszabb a helyzet. A lapunk által megkérdezett szakember szerint a megváltozott vizsgamenet, de akár trükközés is állhat a dolgok mögött.
— Nekem minden elsőre meglett — mondta a szolnoki Katalin. — A testvérem viszont nem volt ennyire szerencsés. Ő a fővárosban tanult vezetni, elhúzták az orra előtt a mézesmadzagot, az elméleti képzésért nem kellett fizetnie, mert egyetemista volt. Folyamatosan pótórákat kínáltak fel neki, s különféle trükköket vetettek be. Az elméletet ott megcsinálta, de a gyakorlatot már itthon tette le, mivel az oktatója kijelentette, ha nem vesz pótórát, soha nem lesz meg a jogosítványa, és ezt garantálja. Nem is tudom mit hitt, amikor véresen komolyan vette azt az ígéretet, hogy feltűnően rövid időn belül jogosítványt szerezhet.
Megnyitom...
Papíron pár óra alatt tehető le a könnyített A1-es képzés, de a pótórák miatt általában hosszabb és drágább.
Tavaly december óta egyszerűbben szerezhetnek jogosítványt 125 köbcentiméteres motorkerékpárra azok, akiknek van személyautóra vezetői engedélyük. A köznyelvben B125-nek nevezett képzés a jól hangzó szlogen szerint egy délután alatt letudható, és jóval kevesebbe kerül.
Legalábbis papíron. Ahogy beindult a motorosszezon, kiderült, mégsem olyan gyors és mégsem olyan olcsó az engedély megszerzése, mint elsőre tűnik – erről számolnak be az autósiskolák és internetes fórumokon a vizsgázók.


